Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nálunk az ünnepeket mindig is hatalmas készülődés előzte meg. Most sem volt ez másképp, bár mindenféle családi és munkahelyi elfoglaltság miatt az idén kimaradt a szokásos nagytakarítás. Annál nagyobb figyelmet fordítottam viszont a menüre, és azt is elhatároztam, hogy mozgás terén nincs kifogás: akárhogy is, de nem hagyom ki a soron következő edzést.

És így is tettem, bár mostanában nagyon szenvedtem az edzésektől. Mintha ólmot raktak volna az izmaimba, és a motivációm sem volt az a faldöngető erejű. Néha már csak a jóga tanárom régi szavai tartották bennem a lelket. Ő szokta mondani, mikor nyafogtunk, hogy unalmas a gyakorlás, hogy a fogmosástól sem várjuk el, hogy minden alkalommal megvilágosodást idézzen elő, egyszerűen csináljuk és kész. Aztán szerencsére összefutottam a sógornőmmel is, aki nagy mozgásguru, és nem mellesleg szintén jógatanári ambíciókat dédelget. Ő meg azzal nyugtatott, hogy valószínűleg eddigre már megerősödtek a felszíni izmaim, és most a mélyizmok jönnek...

Úgy legyen! - gondoltam, és kitartottam az edzés mellett. És az eredmény: bár mindenféle finomakat ettem, beleértve a sonkát és a jó (házi) csabai kolbászt is, a mérleg Húsvét után 20 dkg-mal kevesebbet mutatott. Az étkezésnél most semmilyen megszorítást nem tettem azon kívül, hogy szigorúan 1 adagot engedélyeztem magamnak minden étkezésnél.

A Húsvét utáni héten rengeteg volt  a munkám, ami azt hozta, hogy egy edzés kimaradt. Ráadásul, én stressz hatására vagyok leginkább hajlamos a túlevésre. Ez meg is történt a múlt héten, és persze ez azt jelentette, hogy visszajött az a 20 dkg, tehát továbbra is 64,9 kg vagyok. De ne higyjétek ám, hogy bánkódom! Sőt, most kezdek igazán tisztán látni! Azt hiszem, a kedvünk, motivációnk hullámzása teljesen természetes! Pláne nálunk nőknél, mégha Csodanők is vagyunk. Legjobb, ha ezt elfogadva tesszük azt, ami a javunkat szolgálja, beleértve a megfelelő táplálkozást, edzést, pihenést és szórakozást is, és az eredmény hiszem, hogy nem marad el.

Így aztán ma reggel Vicával indítottam a napot. Remek volt. Igaz, hogy az izmaim továbbra is ellenálltak, a lelkemnek viszont újra igazi örömet jelentett a mozgás.

Szeretettel:

Katica